Eddigi eredményeim, publikációim


A digitális fényképezést még 2004 májusában egy 2 megapixeles HP635-ös fényképezőgéppel kezdtem el. Majd 2005 márciusától már egy 5 megapixeles félautomata HP945-ös fényképezőgéppel készítettem a képeket. Közben 2006 novemberében vásároltam egy Panasonic DMC-LS2 típusú 5 megapixeles fényképezőgépet, melyet kényelmi szempontból (kis mérete) miatt használok időnként vasúti fotózásra. Az új (nagy) fényképezőgépem 2008 november végétől a 10 megapixeles Canon PowerShot SX10IS.
(1.) I. Országos, Vasutas Digitális Fotópályázat A 2005-be Győrben megrendezésre kerülő I. Országos, Vasutas Digitális fotópályázatára beküldött 10 képen közül 5 került bezsűrizésre projektoros vetítésre, és ebből 1 képem lett díjazva. Összesen 62 pályázó 565 képpel indult a megmérettetésen, és 3 kategóriában 9 kép lett díjazva, kiállításra 33 kép került (benne a díjazottak), és projektoros vetítésre 217 kép került.
A kép, ami a Vasút és formavilága kategóriában II. helyezést ért el, a Tarna folyó jászdózsai hídját mutatja.
(2.) Brüsszeli fotópályázat A folytatásban egy év múlva a fotópályázat anyagából 51 képet Belgiumba a Vasutas Intellektuális és Kultrális Nemzetközi Szövetsége által 31. alkalommal megrendezésre kerülő brüsszeli fotópályázatra vittek. Ebből 1 fotós kapott diplomát, és 5 kép került kiállításra a brüsszeli Pályaudvar galériájában.

Következő nagyobb munkáim az Indóház vasúti magazinban publikált képeimből, írásaimból.

Ezen kívül még több fotó, és rövidke cikk is megjelent az újságban a nevem alatt.

Eddig a következő 4 képeslap/emlékjegy került kiadásra a fotóimból

(3.) Fekete-Körös-híd PPP kiadásban (4.) Fekete-Körös-híd PPP kiadásban (5.) Sajó-híd PPP kiadásban (6.) Sajó-híd PPP kiadásban
(7.) Gubacsi úti híd TOP Card kiadásban (8.) Gubacsi úti híd TOP Card kiadásban (9.) Királyréti Erdei Vasút Nosztalgia Emlékjegye (10.) Királyréti Erdei Vasút Nosztalgia Emlékjegye
(11.) 1. KEVlap címlap (12.) 2. KEVlap címlap Saját kiadásban 2006-2007 évben megjelent a KEVlap című kisvasúti turisztikai magazin Kismaroson. Az 1. szám 16 oldalon 500 pld.-ban, a 2. szám 8 oldalon 600 pld.-ban.
(13.) Naptár 2007 A Mozdonyvezetők Szakszervezete kiadásában megjelent 2007 évi poszter, és hajtogatós naptárban megjelent egy fotóm, ami az I. Országos, Vasutas Digitális fotópályázat anyagából származik, mint zsűrizett beválogatott kép.
(14.) Vasúti hidak könyv Egyik legnagyobb eredményem, hogy 2006-ban a Vasúti Hidak Alapítvány kiadásában megjelent "Vasúti Hidak - A Budapesti Igazgatóság területén" című 230 oldalas könyvben 64 fotóm jelent meg.
(15.) Sínek Világa címlap A Sínek Világa folyóirat 2007 évi 1-2 számában jelent meg 4 képem a cikkek mellékleteként.
(16.) Kárpátalja Száz Csodája címlap A Totem Plusz Könyvkiadó Kft kiadásában 2009-ben megjelent "Kárpátalja Száz Csodája - Rejtőzködő értékek nyomában" című 208 oldalas könyvben a 198. oldalon az Uzsoki-hágó alatt áthaladó vonatról jelent meg egy, az oldalt 2/3-ban kitöltő fotóm.
(17.) Vasúti hidak könyv A 2009-ben a Vasúti Hidak Alapítvány kiadásában megjelent "Vasúti Hidak - A Szegedi Igazgatóság területén" című 420 oldalas könyvben 4 fotóm található.
Ezeken kívül mág más helyeken is láthatóak voltak már a fotóim (kiállításokon, újságban, interneten), illetve olvasható volt még rövidke írásaim.

VISSZA