A Székesfehérvár-Bicske közötti 49 km hosszú mellékvonalon a vasúti személyforgalom 1979-ben szünt meg. A pálya azóta már csak a Székesfehérvár-Lovasberény közötti 22 km-nyi szakaszon járható. Ezen rövid szakaszon a mai napig zajlik a teherforgalom, illetve ritkán különvonatok, vagy filmforgatás keretében személyszállító kocsik is feltűnnek. Ezen a napon reggel egy Szergej vontatta különvonat indult Székesfehérvárról Lovasberénybe, a végén kiegészítve egy Dácsiával, hogy a fotósok minnél több tolatási mozgást tudjanak megörökíteni Lovasberényben. A menet kora délelőtt érkezett vissza Székesfehérvárra. Ezt követően csak a Dácsia egy személykocsival indult ismét a lovasberényi útjára, hogy a vonalbezárás utolsó éveire emlékeztető, körhű személyszállító vonatot lehessen fotózni.
A MÁV-Nosztalgia Kft felújítatta az egyik Ward-Leonard rendszerű V42-es vilanymozdonyát, mely típus a V41-esekkel a 80-as években gyermekkoromban Miskolc környékén jellemző villamos vonattójárműtípus volt a V43-as villanymozdony mellett. A V42 527 pályaszámú mozdony újbóli forgalomba állításával a MÁV-Nosztalgia Kft már a villanymozdonnyal is ki tud állítani nosztalgikus különvonatot. A fotósoknak is kedvezve a Leo vontatta különvonat indult ezen a napon Budapestről Veresegyház-Vácrátót-Aszód útvonalon Jászberénybe, majd vissza Hatvan érintésével Aszód-Gödöllő-útvonalon Budapestre.